Előkelő helyen az Index szavazásán

2014. március 23.

A portál által indított voksoláson a SEM a hatodik helyen végzett az országos listát állított pártok között.

Két héttel a választás előtt az Index nem reprezentatív felmérést tartott (http://index.hu/belfold/2014/02/24/valasztas14/), amelynek során online lehetett voksolni az országos listát állító pártokra. A vasárnap délelőtt indított szavazáson a SEM a kora esti órákban a hatodik helyen állt, ami örvendetes eredménynek számít. Meg kell azonban jegyezni, hogy az Index akciója csak nagyon tág értelemben tekinthető közvélemény kutatásnak, az így kapott adatok nem mérvadókat, és messze nem tükrözik a valós viszonyokat.

Az online leadott voksok száma a következőképpen alakult (a táblázat 2014.03.23. 20:30 perces állapotot tükrözi):

4.452Jobbik
4.094MSZP-Együtt-DK-PM-MLP
2.964Fidesz-KDNP
1.646LMP
266Együtt 2014 Párt
204Sportos és Egészséges Magyarországért Párt
193Magyarországi Cigánypárt
161Seres Mária Szövetségesei
143Munkáspárt
131Zöldek Pártja
114Szociáldemokraták
113Jólét és Szabadság Demokrata Közösség
88A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt
79Összefogás Párt
75FKGP
45Új Dimenzió Párt
38Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt
20Új Magyarország Párt

Vissza a főoldalra »