Mester Dávid

Vas 03. vk. - Mester Dávid
MegyeVas megye
VálasztókerületVas 03. vk.

A sport és a mozgás három éves korom óta fontos szerepet tölt be az életemben. A legelső sport, amellyel megismerkedtem, a cselgáncs volt, melyet 11 évig űztem versenyszerűen. Az évek során több Országos Bajnokságról és Diákolimpiáról térhettem haza érmekkel. Általános iskolai tanulmányaim alatt számos csapatsportágban jutottunk a Diákolimpia országos döntőjébe, ilyenek például a futball, torna, atlétika.

Középiskolai tanulmányaim során az elsőszámú sporttá a kosárlabda nőtte ki magát, 2010-ben az Országos Amatőr Diákolimpiát nyertük meg a Kisfaludy Károly Gimnázium csapatával, majd ez után évekig játszottam a PVSK utánpótláscsapataiban a legmagasabban jegyzett bajnokságokban, 2012-ben sikerült az Országos Junior Bajnokságot megnyernünk.

2013-ban kezdtem egyetemi tanulmányaimat, ezután idő hiányában a versenyszerű sport háttérbe szorult, azonban a tanulmányi sikerek eléréséhez és az egészséges életmódhoz nélkülözhetetlennek tartom a mozgással és a sporttal járó jótékony hatásokat. Tanulmányaim alatt is heti több alkalommal életem az egyetem által nyújtott kedvező lehetőséggel, az úszással, illetve rendszeresen jártam futni, és egy amatőr vízilabdacsapatban is edzettem.

speciális érdeklődés: elméleti tudományok (kvantumkémia, molekuláris fizika)

Vissza az előző oldalra »